Fairy Tail

 

0-150. rész

151- legújabb részig 

 

Ismertető az Animeaddicts oldalról:

Három év telt el a Fairy Tail manga indulása óta, s most megérkezett az anime verzió is. Miről is szól ez az "új" shounen fight sorozat? Egy mágusokkal és csodákkal teli világról, ahol minden megtörténhet, még a macskák is repülnek. De ez még nem minden, egyszer csak feltűnik egy rózsaszín hajú fiú, aki éppen egy marék tüzet tízóraizik?! Hiszen ez a főszereplő, Natsu, aki a Fairy Tail nevű céhbe tartozik, ugyanis a varázslók különböző céhekbe tartoznak, ahol különféle munkákat tudnak elvállalni. A céheket pedig egy Tanács felügyeli, akik ügyelnek a rendre és a világra. Na de térjünk vissza furcsa főhősünkre, Natsura. Egy sárkány volt a mestere, akit szinte apjaként szeretett, hiszen ő nevelte fel, és tanította meg egy technikára, a Dragon Slayerre, amivel képes tüzet létrehozni, és azt el is fogyasztani (de csak az ellenségét, a sajátját nem). 

A másik főszereplő Lucy, akinek minden vágya, hogy csatlakozhasson a Fairy Tailhez. A csinos szőke lány képes egy másik világból harcosokat megidézni, amit kulcsok segítségével hajt végre. Ezeket a kulcsokat általában boltokból szerzi be. Kivéve az Arany Kulcsot, amiből csak 12 darab van a világon. És ne feledkezzünk meg Natsu hű társáról, Happyről sem, a történet csodamacskájáról, aki két lábon jár, beszél, és olykor "szárnyra kap", ami elég hasznos tud lenni, hiszen embereket is képes szállítani.

Na de mi is pontosan a Fairy Tail? Az egyik legerősebb céhként tartják számon. Fő jellegzetessége, hogy egy-egy munka végeztével mindig óriási pusztítást hagynak maguk után. A céh vezetője egy öregember, aki a 10 Nagy Szent Mágusok közé tartozik és igen apró termete ellenére testrészei méretét tudja változtatni. A történet pedig igen egyszerű. Natsu a sárkány mesterét, Igneelt keresi, aki évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Így találkozik Lucyval, akinek egy kaland során felajánlja, hogy csatlakozzon a Fairy Tailhez, mivel tudta, hogy ez az álma. Lucy természetesen igent mond. S megkezdődnek a kalandok. Lucy megismerkedik a céh többi tagjával is, továbbá betekintést nyerhetünk küldetéseikbe, s tovább folytatódik Igneel keresése is. 

Összegezve, szerintem nagyon jó anime, mind grafikailag, mind történetileg (aki olvassa a mangát, annak nem nagyon kell bemutatni). S nem utolsó sorban, bővelkedik a harcokban és a humorban. Ahogy azt egy shounen fight animétől elvárhatja az ember.

 

 

Magyar szinkron /felirat
 
Magyar szinkronos és feliratos animék.
LetöltésMagyar anime
 

Nineteen, Twenty-One
 
Következő: 4. fejezet

LetöltésProjektek
 

//mbsound.gportal.hu/portal/mbsound/image/gallery/1346072492_40.jpg

Kateikyoushi Hitman Reborn!
 
Következő: 354. fejezet

LetöltésProjektek


 

http://i852.photobucket.com/albums/ab89/dgraymanmanga/p.jpg?t=1289987338

Pandora Hearts manga
 
Következő: 75. fejezet

LetöltésProjektek
 
 

Hyouka anime
 
Következő: 9. rész
LetöltésProjektek

 

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/yugioh-manga/uploads/02mv8.jpg

D.Gray Man manga
 
Következő: 219. fejezet

LetöltésProjektek

Ne reklámozz!

Hibajelentést és Kérést szintén ne ide!
Többen szerkesztünk!

 
 

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/thbar01_1.gifhttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/sigpic790_8k.jpghttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/fejl.jpghttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/thCG_animalt.jpg
http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/group.gif?t=1291018457
bann_2.jpg

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.