Free!

"A víz él. Amint belemerülsz, egyből kivillantja a fogait és támadásba lendül. De nincs mitől tartani. Ne állj ellen a víznek. Én csak érezni akarom a vizet. A bőrömmel, a szememmel, a lelkemmel, hogy soha ne kételkedjek abban, hogy milyen érzést nyújt, hogy higgyek magamban. Ne állj ellen a víznek. Üdvözöld inkább, hiszen mi elfogadjuk egymást."

Ezekkel a mondatokkal nyitotta meg az animét Nanase Haruka egy visszaemlékezés keretében akkorról, amikor még egy úszócsapatban volt Hazuki Nagisa-val, Tachibana Makoto-val és Matsuoka Rin-nel. Miután megnyerték a váltóversenyt, amire sokat készültek, Rin közölte a többiekkel, hogy Ausztráliába megy tanulni.

"Tízévesen csodának tartanak, tizenöt évesen pedig zseninek, de amint eléred a húszat, már csak egy átlag ember vagy. Még van három évem, amíg átlagos leszek. Nem hiszem, hogy baj, ha egy kicsit még várok vele."

Néhány évvel később Haruka 17 éves és a második évét kezdi a felső középiskolában. A versenyszerű úszást abbahagyta bizonyos okok miatt. Legjobb barátjával, Makotóval egy osztályba jár, és itt van Nagisa (elsős), aki azért iratkozott abba az iskolába, hogy együtt úszhasson Harukával. Igencsak meglepődik, amikor közlik vele, hogy nincs úszóklub. Eszébe jut, hogy mi lenne, ha alapítanának egyet. Közben tudomásukra jut, hogy a helyet, ahova kiskorukban jártak úszni, le fogják bontani és elmennek oda kiásni a trófeát, amit annak idején oda temettek. Amikor odaérnek, találkoznak Rinnel, aki igen csak megváltozott az Ausztráliában töltött évek alatt. Kihívja Harukát egy versenyre, de észreveszik, hogy a medencében nincs víz. Rin ledobja a trófeát a földre, amiért a fiúk jöttek, majd távozik. 
Később belopóznak a Samezuka Akadémiára, ahol ismét találkoznak Rinnel. A fiúk úgy döntenek, hogy megalapítják az úszóklubot. Szereznek egy felügyelő tanárt, de cserébe fel kell újítaniuk a medencét. Rin húga, Matsuoka Gou is csatlakozik hozzájuk. Viszont akad még egy probléma. Ahhoz, hogy versenyezhessenek, szerezniük kell még egy tagot. Itt jön a képbeRyugazaki Rei, akinek szintén lányos neve van. Hosszas győzködés után csatlakozik a klubhoz. (Animeaddicts)

 

1.RÉSZ

2.RÉSZ

3.RÉSZ

4.RÉSZ

5.RÉSZ

6.RÉSZ

7.RÉSZ

8.RÉSZ

9.RÉSZ

10.RÉSZ

11.RÉSZ

12.RÉSZ

 

 

Magyar szinkron /felirat
 
Magyar szinkronos és feliratos animék.
LetöltésMagyar anime
 

Nineteen, Twenty-One
 
Következő: 4. fejezet

LetöltésProjektek
 

//mbsound.gportal.hu/portal/mbsound/image/gallery/1346072492_40.jpg

Kateikyoushi Hitman Reborn!
 
Következő: 354. fejezet

LetöltésProjektek


 

http://i852.photobucket.com/albums/ab89/dgraymanmanga/p.jpg?t=1289987338

Pandora Hearts manga
 
Következő: 75. fejezet

LetöltésProjektek
 
 

Hyouka anime
 
Következő: 9. rész
LetöltésProjektek

 

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/yugioh-manga/uploads/02mv8.jpg

D.Gray Man manga
 
Következő: 219. fejezet

LetöltésProjektek

Ne reklámozz!

Hibajelentést és Kérést szintén ne ide!
Többen szerkesztünk!

 
 

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/thbar01_1.gifhttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/sigpic790_8k.jpghttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/fejl.jpghttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/thCG_animalt.jpg
http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/group.gif?t=1291018457
bann_2.jpg

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)