Tistou – A zöld hüvelykujjak

Tistou – A zöld hüvelykujjak

Történetünk Bárhol városban játszódik. Ez a város épp olyan, mint bármelyik város, bárhol a világon. Vannak benne szegények, gazdagok, jók és rosszak. Egészségesek és betegek, boldogok és boldogtalanok. A város jó anyagi helyzetét és hírnevét Papa úr fegyvergyára biztosítja, aki kilenckéményű gyárában mindenféle fegyvereket gyárt, bárkinek, aki hajlandó megfizetni az árát. A történet főhőse pedig nem más, mint Papa úr egyetlen gyermeke, Tistou. A fiú, habár eszes, de gondjai vannak az órákon, nem tud a tanárra és a tananyagra koncentrálni. Folyvást álmodozik, gondolatai nem képesek az iskola falain belül maradni, minduntalan szárnyra kelnek, Tistou hiába próbál meg az órára koncentrálni. Sorozatos figyelmeztetések után végül el is tanácsolják az iskolából, mely aggodalommal tölti el a szülőket, akik azt remélik, Tistou egy nap majd átveszi apja gyárát és továbbviszi a családi üzletet. Éppen ezért nem is adják fel ilyen könnyen, reformpedagógiai módszerekhez folyamodnak, és az elmélet útján való megismerés helyett megpróbálják a tapasztalás útján megismertetni fiúkkal a világot és annak működését. Tistou így több tanárt is kap, Papa úr alkalmazottai személyében, akik az élet dolgaira tanítják meg a fiút. Egyikük Hajtós úr, aki rendre felkerekedik a fiúval és megmutatja neki a várost. Elviszi a börtönhöz, ahol a rabok sínylődnek, megmutatja neki a nyomornegyedet is. Tistou látogatást tesz a város kórházában is, ahol Ezerkór doktor elmagyarázza neki, hogy nehéz az orvosok dolga, mert habár egészségből csak egy van, kórból viszont ezernyi. A fiú sok mindent megtanul, legnagyobb hatással mégis villájuk kertésze, Bajusz úr van rá. Az idős kertész életét és teljes világát is a kert és a virágok jelentik. Tistou pedig bámulatos tehetséget mutat a kertészkedés terén. Már első óráján megmutatkozik csodálatos képessége, miszerint ha bármihez hozzáér hüvelykujjával, azzal felébreszti az ott szunnyadó virágmagvakat, melyek rögvest kihajtanak, és színpompás virágokat hoznak. Bajusz úr jön rá, hogy Tistou-nak zöld hüvelykujja van, innen ered ezen képessége. A zöld hüvelykujjat viszont nem lehet szabad szemmel látni, csak az arra érdemesek láthatják.
 
Tistou különös képességének felismerésével lehetőséget kap, hogy a világban (amit jelen esetben Bárhol város szimbolizál) a virágok segítségével feledtesse a rosszat, és mosolyt varázsoljon az emberek arcára. A fiú pedig nem rest ezt megtenni, így a városban megkezdődnek a csodák. A börtön fala virágba borul, a szegénynegyed egy összefüggő virágoskertté alakul, a kórház szobái kivirágzanak. Az események mögött álló titkot viszont csak Bajusz úr és Tistou ismeri. Ezen események nyomán a város lakói (a világ lakói) egyre boldogabbak lesznek. Azonban háború készül kitörni, melyben Papa úr fegyverei mindkét oldalon ott lennének. Mert a háború és a gyűlölet bizony olyan gyom, melyet nem lehet csak úgy kigyomlálni a kertből, mert lehet, hogy nem látni, de bármikor és bárhol kihajthat. Tistou feladata pedig nem más, mint hogy virágaival gátat vessen a háborúskodásnak is.
 
Van viszont valami, amit még a virágok által sugárzott jóság sem képes visszafordítani, ez pedig a halál. Tistounak szembesülnie kell vele, hogy habár hatalma van az emberi érzelmek felett, életet nem adhat vissza a virágok által. Az anime utolsó szakasza erre a kérdésre koncentrál, hogy egy kicsit meglepő, de nem teljesen váratlan befejezéssel érjen véget.
 
 
 
 

 

Magyar szinkron /felirat
 
Magyar szinkronos és feliratos animék.
LetöltésMagyar anime
 

Nineteen, Twenty-One
 
Következő: 4. fejezet

LetöltésProjektek
 

//mbsound.gportal.hu/portal/mbsound/image/gallery/1346072492_40.jpg

Kateikyoushi Hitman Reborn!
 
Következő: 354. fejezet

LetöltésProjektek


 

http://i852.photobucket.com/albums/ab89/dgraymanmanga/p.jpg?t=1289987338

Pandora Hearts manga
 
Következő: 75. fejezet

LetöltésProjektek
 
 

Hyouka anime
 
Következő: 9. rész
LetöltésProjektek

 

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/yugioh-manga/uploads/02mv8.jpg

D.Gray Man manga
 
Következő: 219. fejezet

LetöltésProjektek

Ne reklámozz!

Hibajelentést és Kérést szintén ne ide!
Többen szerkesztünk!

 
 

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/thbar01_1.gifhttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/sigpic790_8k.jpghttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/fejl.jpghttp://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/thCG_animalt.jpg
http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/group.gif?t=1291018457
bann_2.jpg

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre